Sokak szerint a melegebb időszakok kezdete okozhatja a legtöbb gondot bőrápolás szempontjából. Most nagyon fontos, hogy egy bőrfiatalító arcmasszázzsal kényeztessük bőrünket. A jáde kőből készült eszközöket kevesen ismerik, pedig Kínában már a 7. században használták az iparművészetben és a testápolásban is. A kő rezgései – ha spirituálisan közelítjük meg – megegyeznek a testünk rezgéseivel. Pontosan ezt használják ki a kozmetikai iparban is. A kő segítségével szervezetünk egészséges állapotban tartható. Érdemes bőrünket már tavasszal megfiatalítani, hiszen a téli időszakban igen sok károsodás érte.
A jáde köves eszközök, amelyeket a bőrápolásban használnak segítenek csökkenteni a már kialakult ráncokat, emellett a megnövekedett pórusokat összehúzzák és ösztönzően hatnak a kollagén termelésre. A szemek környékén képesek serkenti a vérkeringést és a szem alatt karikákat is elhalványítják. Akiknek a téli időszak után puffadtak a szemei szintén használja ezeket a csodálatos eszközöket. A jáde kő és az arckrémek együttes használatával a bőrben lévő méreganyagokat el lehet távolítani és természetesen a krémek is könnyebben jutnak be a bőrünkbe ezekkel az eszközökkel.
A Szépségcenter webáruházban meg lehet vásárolni a jáde rollert, amely görgőjének segítségével segít a bőrápolásban. A szem környéki területet a roller segítségével könnyebben lehet kezelni, hiszen mindenhová könnyen hozzá lehet vele férni. A jáde követ használat előtt el kell fertőtleníteni és ezután lehet megkezdeni a vele való arctisztítást. A szérumot fel kell vinni a bőrre és a rollerrel máris bele lehet juttatni a megfelelő helyeken a bőrbe. A rollert nem szükséges erősen nyomni, csak finoman kell görgetni az arcunkon. A megfelelő krémeket és szérumokat szintén a webáruházban lehet beszerezni, így egy szállítással meg is érkezhet otthonunkba a teljes tavaszi bőrfiatalító csomagunk. A nyakon mindig felülről lefelé kell haladni a rollerrel és az arcunkon is felülről lefelé kell görgetni a rollert. Lifting hatás elérése érdekében a dekoltázstól kell mindig haladni a homlok felé. Reggelente a rollerrel frissítő masszázsokat adhatunk bőrünknek, este pedig, ha felmelegítjük meleg vízben akkor izomnyugtató hatást lehet vele elérni.