Ha otthon medencét tudunk telepíteni a kertbe, azzal jelentősen szebbé tehetjük a nyári hónapokat – gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Az épített darabok esetében valamivel komplexebb a kialakítás, ugyanakkor élvezetesebb a végeredmény. Ilyenkor szükség van például medence szegélykőre is, amit sokan elhagyhatónak gondolnak, a valóságban azonban számos funkciót lát el. Íme néhány ezek közül!
Csúszásgátlás
A medence szegélykövek minden esetben csúszásgátló felületek. Erre azért van szükség, mert a medencehasználat közben vizessé váló burkolatok erősen balesetveszélyesek lehetnek. A medencéből kimászva, de akár egyszerűen csak a medenceparton sétálva is könnyedén megtörténhet a baj, ha a kicsapódó víz miatt a kőburkolat csúszós.
A szegélykövek azonban kifejezetten úgy lettek kialakítva, hogy akkor se váljanak veszélyessé, ha nedvesség éri őket. Emiatt sokkal kevesebb odafigyeléssel is elkerülhetők a balesetek és gondtalanná tehetők a nyári medencézések.
Biztonságos kimászás
Egy másik gyakori veszélyforrással akkor találkozhatunk, ha nem a medencéből való kimászásra szánt létrát használjuk, hanem egyszerűen az oldalfalnál próbáljunk magunkat feltolni. Valószínűleg mindenki szenvedett el harci sérüléseket emiatt gyerekként és pontosan emlékszik rá, milyen fájdalmasak azok a bizonyos horzsolások.
A medence szegélykövek rendkívül sima felületűek és lekerekített sarkokkal rendelkeznek. Ennek köszönhetően könnyedén elkerülhetők a sérülések és az előzőhöz hasonlóan felhőtlen élményekről szólhat a fürdés.
Esztétikus kialakítás
Végül a medence szegélyek nem csupán biztonságosabbá teszik a fürdést, de sokkal esztétikusabb megjelenést is kölcsönöznek a medencének és környékének. Ezek az elemek ugyanis segítik az átmenetet az épített medence és a környező térkő vagy zöldterület között. A lekerekített formák által természetesebb lesz az egyik anyagból a másikba való áthajlás, így a medence is magától értetődő része lehet a kertnek.
A Babó Kőburkolatok kínálatában széles medence szegélykő választék vár téged is. A termékek egytől egyig kimagasló minőséget képviselnek és kedvező áron érhetők el. Kezd meg időben a nyárra való felkészülést: válaszd ki azokat a darabokat, amelyek álmaid kültéri medencéjéhez szükségesek és kérj árajánlatot még ma!