A legelső találkozás során egy állapotfelmérés történik, amelynek segítségével a szakember pontosan ki tudja majd választani a helyes kezelési módszert. Csak a pontos állapotfelmérés után lehet elkezdeni a gyógytornát, hiszen akkor már a gyógytornász is pontosan tudni fogja, hogy milyen problémánkat kell megszüntetnie, csillapítania.
Az első lépés az anamnézis felvétele
Az állapotfelmérés mindig az anamnézissel kezdődik. A gyógytornász ki fog minket kérdezni a panaszainkról, azok okát és jellegét próbálja feltárni. Az egyéb kórelőzményeink is fontosak, ezért, ha vannak orvosi papírjaink, akkor azt mindenképpen vigyük magunkkal. A szakember csak így fog teljes képet kapni arról, hogy milyen betegségben szenvedünk. Az észrevételeit egy kezelőlapon dokumentálja, így az bármikor visszakereshető lesz.
Következő lépés a megtekintés
Fehérneműre kell vetkőzni és a szakember minden irányból megvizsgál bennünket. Kiemelt figyelmet fordít a testtartásunkra és az ízületek helyzetére. Ellenőrzi a vázizomzat állapotát is, hiszen az is sok mindent elárul számára. Pontosan el fogja nekünk mondani, hogy mit lát és elkészíti a jegyzeteket is. Mindenkinek tisztában kell lennie a teste aktuális állapotáról, a gyógyulási folyamat is jól nyomon követhető lesz. Mindenképpen olyan gyógytornászt válasszunk, aki meghallgat bennünket, akivel szívesen osztjuk meg gondolatainkat az egészségi állapotunkkal kapcsolatban. Ezen a téren is rengeteget segíthet egy profi budapesti gyógytornász (0630 505 0503; 1055, Bajcsy-Zsilinszky út 72.).
Ezt a fizikális vizsgálat követi
Állva, ülve vagy fekve is elvégezheti a fizikális vizsgálatot. Ez sok esetben a panaszos területtől függ. Az aktív mozgásvizsgálat során megkér bennünket, hogy végezzünk el bizonyos mozdulatokat, amely során a panaszokat érzékeljük. A passzív mozgásvizsgálat mellett fontos, hogy a funkcionális teszteket is elvégezze, hiszen így tudja megfelelően felmérni az ízületeket és az izomcsoportokat. Figyelme kiterjed az ízületek mozgásterjedelmére, az izmaink feszességére és azok nyújthatóságára. Minden lépést pontosan el fog magyarázni, így mi mindig tisztában leszünk azzal, hogy mi fog történni.
Az előző vizsgálatok alapján fel tudja állítani a mozgásszervi diagnózist és elkészíti a terápiás tervet
Ezen a ponton ismerteti a gyógytornász, hogy mit tapasztalt és elmagyarázza a probléma okát, és azt, hogy ezt mi okozhatta. Ezután készíti csak el a személyre szabott terápiás tervet és ezt egyezteti is velünk. Pontosan meg fogja határozni, hogy hány kezelésre lesz szükség ahhoz, hogy az adott problémánk megszűnjön és nekünk mekkora szerepet kell vállalnunk ebben az otthoni gyógytornával.
Csak ezek után kezdődhet el az első kezelés, ahol speciális kezelőfogásokkal megkezdi a terápiát. Nyújtásokkal, csavarásokkal, apró mozgásokkal segít bennünket abban, hogy az izmaink ellazuljanak. Ezt követi az aktív gyógytorna, ahol különféle gyakorlatok fog diktálni, amit el kell végeznünk. Ezeket a mozdulatokat pontosan be is fogja tanítani, hogy otthonunkban mi magunk is folytathassuk a kezelést.