Elérkeztünk a harmadik és egyben utolsó részéhez a 7 logótípus rövid bemutatásának: az előző két részben áttekintettük röviden a szavakból és betűkből álló, valamint a képekből és szimbólumokból megalkotott logókat. A harmadik részben lássuk, mikor célszerű a kombinált logót, és mikor a legjobb emblémát tervezni!
- A kombinált logók
A kombinált logók attól lesznek kombináltak, hogy az eddig említett 5 logótípussal variálsz tervezéskor – bátran használhatsz képet és szöveget is együttesen. Nagy előnye ennek a típusnak, hogy a cég vagy márka nevét azonnal összekapcsolják majd az emberek a fejükben a logóval, és fordítva – éppen ezért igen hatásos lehet, ha ezt a típust választod. Példák: Burger King, Lacoste, NVIDIA.
- Az emblémák
Az utolsó típus az emblémák. Ennél a típusnál a logó belsejében kerül elhelyezésre a szöveg, ami így nagyon hasonlít egy jelvényhez vagy címerhez. Mivel elég tradicionális a megjelenése, legtöbbször iskolák, autómárkák, vagy egyéb „hagyományos” szervezetek és cégek alkalmazzák. Hátránya, hogy mivel túl részletgazdag, nem mutat túl jól kicsiben (például ingre való hímzés esetén vagy a névjegykártyán), ezért érdemes belőle rögtön egy egyszerűbb változatot is tervezni – a szóróanyagokra, ruhaneműkre. Példák: Harley-Davidson, Starbucks.
Akkor használj kombinált logót vagy emblémát, ha:
- szereted az egyedi, de ugyanakkor klasszikus megjelenést, és ez összeegyeztethető céged/márkád céljaival is.
- szereted az egyszerűséget, de mégis felismerhető, megjegyezhető logóra vágysz.
Most, hogy a végére értünk a logó-gyorstalpalónak, nincs más teendőd, mint kiválasztani, melyik típussal tudsz leginkább azonosulni – és persze melyik felel meg legjobban terveidnek, és céged arculatának. Ezután jöhet a tervez(tet)és!