logo

Finanszírozás és Vállalkozás Magazin

  • Fvm.hu
  • Autó
  • Gazdaság
  • Életmód
  • Finanszírozás
  • Ingatlan
  • Marketing
  • Szolgáltatás
  • Tech
  • Utazás
  • Vállalatok

    Fvm.hu » Életmód » Minden időben, Tisza cipőben

    Minden időben, Tisza cipőben

    • Agi
    • 20 júl 2017
    • Életmód, Kiemelt

    1939 óta a címadó mondat helytálló is, hiszen Thomas Bata ekkor vásárolta meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található martfűi gyárterületet, amely később a méltán híres és közkedvelt Tisza cipő gyártásának szolgált helyszínéül.

    Az akkoriban még Cikta Rt. néven ismert gyár 1942-ben kezdte meg a termelést. Bár maga a II. világháború nem volt különösebb hatással a gyártásra, utána mégis súlyos veszteségeket szenvedett el a Cikta: a gumitalpú cipők helyett kénytelen voltak átállni a fából készült talpakkal ellátott lábbelik gyártására. 1949-ben államosították a gyárat, ekkortól pedig már a ma is ismert Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalat néven futott.
    A Tisza cipő az 1950-es, ’60-as években gyártott lábbeliket a Honvédelmi- és Belügyminisztériumnak, illetve a Munkásőrségnek is. 1971-től a gyár betört a nemzetközi piacra: a német Adidas is készítetett itt különböző modelleket, nem sokkal ezután pedig már az Egyesült Királyságban is kapható volt a Tisza cipő. Ebben az időszakban a terjeszkedés hatására további területeket hódított meg a Tisza-minőség, a vezetőség ugyanis megállapodott Amerikával, illetve több környező európai országgal is export-ügyben.

    „Minden időben, Tisza cipőben.
    Lehet tél, nyár, eső, vagy sár,
    De én észre sem veszem,
    A Tisza cipőben.
    Minden időben, Tisza cipőben.” – a vállalat reklámzenéjének szövege igen népszerű volt a ’70-es években

    A termelés ebben az időszakban soha nem látott méreteket öltött: több mint 10 millió pár cipőt gyártottak, melyeket a világ több pontjára exportáltak. A Tisza cipő kiváló minőségét tanúsította, hogy ’74-ben Kiváló Áru minősítést szerzett, majd két évvel később, ’76-ban a Budapesti Nemzetközi Vásáron is bezsebelte a Vásári Nagydíjat. A vállalat Magyarország legnagyobb cipőgyáraként üzemelt a ’70-es években.

    Az 1990-es években a gyár – mint sok más vállalat is – nehézségekbe ütközött a rendszerváltásnak köszönhetően. A piacot uralni kezdték az importtermékek, és az olcsóbban beszerezhető, nagy újdonságnak számító nyugati lábbelik is. Így a Tisza cipő kénytelen volt átszervezni a gyártási folyamatokat, és bár még ma is kaphatóak a termékei, jelentősen szűkebb vásárolói réteghez jut el, mint 40 évvel ezelőtt.

     

    • Előző
    • Következő

Legnépszerűbb Hírek

  • Mi az a „chipsadó”?
  • Robogót milyen jogsival lehet vezetni?
  • Mikor érdemes magán fogorvoshoz menni?
  • Okos otthonok – avagy nem baj, ha úgy felejtetted a tűzhelyet
  • A világ 3 leghíresebb vállalata
  • Nem mindegy, melyiket választod: a logók 7 típusa – I. rész
  • Mikor érdemes Törökországba utazni?
  • Levegő fertőtlenítő házilag az otthoni fellélegezésért
  • Itt van a 2016-os nyugdíjpénztárak és hozamok listája!
  • Amikor a munkahely valóban csábító

Gazdaság

Amit tudni érdemes a Kft. alapításról.

10:31 26 márc 2025

Karrier a természet és a Mátra ölelésében – Heves vármegye munkalehetőségei.

15:52 24 júl 2024

Székhelyszolgáltatás: minden, amit tudni érdemes.

15:20 22 júl 2024

Így válaszd ki a legjobb bankszámlát!.

09:17 31 máj 2024

A kézbesítési megbízott szerepe.

12:48 23 máj 2024
2025 Fvm.hu – Finanszírozás és Vállalkozás Magazin. Minden jog fenntartva
Designed By Themeum