Minden kétséget kizáróan a jövőbe lát, aki úgy dönt, hogy egy hagyományos lakóház helyett inkább egy okosotthont épít a családjának, hiszen az építőiparban rövidesen egyfajta sztenderddé, mondhatni kiindulóponttá válnak az automatizált ingatlanok. Emiatt egyre többen arra a következtetésre jutnak, hogy nemcsak újépítésű lakóházukat, hanem már meglévő családi fészküket is ebbe az irányba fejlesszék tovább.
Más kérdés, hogy Magyarországon sajnos rengeteg tévhit kering a lakosság körében az okosotthonokról, hiszen sokan úgy tudják, hogy már egy intelligens termosztát vagy egy automatizáltan működő árnyékoló kimeríti ezt a fogalomkört. Ez azonban téves elképzelés, hiszen az igazi okosház egy komplett rendszer, ahol kis túlzással minden összefügg mindennel, miközben úgy alakították ki, hogy a jövőben bármikor lehessen bővíteni és fejleszteni, ha szükség lenne rá.
Mit nevezünk jövőálló okosotthonnak?
Nyilván adja magát a kérdés, hogy mit nevezhetünk jövőálló okosotthonnak a fentiek függvényében? Általánosságban elmondható, hogy kizárólag azokat az automatizált ingatlanokat sorolhatjuk ebbe a kategóriába, melyek nem zárt rendszerre épültek fel, hanem teljesen nyitottak, ami a laikusok számára némi magyarázatra szorul.
Nyitott okosotthonos rendszernek azokat a szisztémákat nevezzük, melyek nemcsak a saját maguk által kidolgozott eszközökkel és termékekkel tudnak kommunikálni, hanem gyakorlatilag a világ bármelyik gyártójának a megoldásaival is. Ez rendkívül fontos szempont – nem véletlen, hogy a jövőállóságot az egyik legalapvetőbb okosotthonos trendnek tekintik –, hiszen a kapcsolódó technológia elképesztő fejlődésben van, így nem kizárt, hogy ami ma vagy holnap még a csúcskategóriát képviseli, azt holnapután már lényegesen jobb alternatívákkal tudjuk helyettesíteni.
Lássunk egy konkrét példát
Hogy egy konkrét példával is érzékeltessük a problémát: ha otthonunkban zárt rendszer működik, mely önmagában jó, automatizáltan működteti a fűtést, összehangolja a világítást és az árnyékolókat, de ennyiben kimerül a tudása, nekünk azonban újabb funkcióra lenne szükségünk, akkor azt ehhez a szisztémához már nem tudjuk csatlakoztatni. Egy ilyen okosotthon tehát nem jövőálló, mert nem tudjuk részeként követni az aktuális trendeket.
Nyilván ez kizárólag a saját igényeink függvénye, hiszen vannak, akik bőven megelégszenek egy zárt rendszerrel is, de ha valaki szeretne haladni a korral, illetve 5-10 év múlva elgondolkozna egy frissítésen, annak érdemes inkább a nyílt megoldásokat választania, hiszen csak ezek adnak jövőálló tulajdonságot egy ilyen ingatlannak.
Mik a jövőálló okosotthon alapjai?
Miután annyiszor elhangzott már, ideje rátérni arra is, hogy egyáltalán mit nevezhetünk jövőálló okosotthonnak, azaz milyen alapjai vannak egy ilyen épületnek?
Az egyik és legfontosabb a fentiekben már pozitívan méltatott nyitott szisztéma alkalmazása, mely biztosítja, hogy a későbbiekben is tudjunk fejleszteni, illetve bővíteni. Nem szabad egyetlen gyártó mellett elkötelezni magunkat, hiszen az a legtöbb esetben sajnos szigorú korlátok közé zárhat minket. Nyilván ezek a korlátok bizonyos esetben egészen tágasak is lehetnek, így aki az Apple megoldásai mellett döntene, az rögtön óriási termékkínálatból válogathat, de azt nem árt tudni, hogy a cupertinói óriás megoldása önmagában a legtöbb felhasználónak ritkán elegendő, és a későbbi fejlesztések terén sem túl rugalmas, sőt aligha tekinthető egész megoldásnak.
Mert szintén a jövőre gondol az, aki nem részegységekben, hanem komplett rendszerekben gondolkozik. Ettől sokan hajlamosak megijedni, mert nagy befektetésnek hangozhat egyszerre kiépíteni egy teljes okosotthont, azonban a jövőálló megoldások alapja éppen a moduláció, a későbbi fejlődési és fejlesztési lehetőség. Ha komplett és egyben nyitott rendszert választunk magunknak, akkor megtehetjük, hogy helyiségről-helyiségre, esetleg funkcióról-funkcióra haladva építjük fel a lakást néhány hónap vagy akár évek leforgása alatt.
Amennyiben az előbbi szimpatikus alternatíva lenne, akkor lényeges, hogy már az építkezéskor legalább Smarthome Ready megkülönböztetéssel rendelkező ingatlant kérjünk. Ennek a lényege, hogy a kivitelezők előre felkészítik a házat a kábelezésre, beépítik a szükséges csatornákat és kapcsolódobozokat, így a későbbiekben akár modulárisan is lehetőségünk lesz kivitelezni saját okosotthonunkat. Hogy miért van szükség erre a vezeték nélküli rendszerek világában?
Leginkább azért, mert egy olyan okosotthonban, ahol fontos biztonsági funkciók is függnek tőle, sok esetben nem ajánlott a vezeték nélküli üzemeltetés, vagy csak kiegészítő jelleggel. Az utóbbi időben egyre több kivitelező használ inkább vezetékes technológiákat az ilyen ingatlanoknál, melyekről sokan azt hiszik, hogy elmaradott megoldások, valójában azonban éppen a jövőállóság kulcsai, hiszen vezetéken keresztül garantáltan mindig megbízhatóbb fejlesztéseket lehet bekötni a rendszerbe.
Ha pedig fejlődik a vezetéktechnológia, a falban a csatornák bármikor újravezetékelhetők a későbbiekben, így semmiképpen sem nevezhető zsákutcának az alternatíva.
Mit tehetünk, ha nem tudjuk tovább bővíteni okosotthonunkat?
Sokan beleeshettek korábban abba a csapdába, hogy zárt rendszert választottak okosotthonuk kialakításához, amit időközben már megbántak, mert bővítenék a lakást olyan elemekkel, melyek nem tudnak kommunikálni a többivel. Önálló egységként nyilván beszerelhető bármi, de 7-8 termék után már kisebb káosz alakul ki az okostelefonunkra telepített applikációk tekintetében, melyek elengedhetetlenek ezeknek a részegységeknek az irányításához vagy beállításához.
Ilyen esetekben sem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, hiszen a teljes okosotthonos rendszer felszámolására csak ritkán van szükség. Ma már léteznek olyan megoldások, melyek egyfajta kommunikációs hidat tudnak képezni például egy rendszerben, ezáltal központi egységként egy platform átveszi a teljes irányítást, és a segítségével tudjuk majd irányítani az összes beépített eszközt, miközben a zárt rendszerből tulajdonképpen nyitott lesz, így a későbbiekben sokkal szabadabban tudjuk bővíteni a házat újabb funkciókkal. Ez nyilván némi extra befektetést igényel, de még így is olcsóbb alternatíva, mint a komplett okosotthonos szisztéma cseréje.