A személyi kölcsön jelensége (mondanunk sem szükséges) nem modernkori vívmánya az emberiségnek, hiszen az éránkat megelőző korszakokban is léteztek ennek, mai szemmel és fénytöréssel szemlélve az eseményt, puritánabb megnyilvánulásai.
A hitel második legismertebb és egyben legelterjedtebb változatát napjainkban a különféle pénzügyi szolgáltatókhoz folyamodás során igényelheti az ügyfél.
Alapvető feltételek a személyi kölcsön igénylése során
Kulcsfontosságú kitétnek bizonyulnak a következő aspektusok: életkor, jövedelem (természetesen), és esetleges hitelmulasztási kérdések.
Ami az első két komponenst (ti. az életkort és a jövedelmet) illeti, megállapítható egy metszéspont, amely mindkét feltétel esetében jelen van, ez pedig az illető bank viszonyulása, elvárásai a személyi kölcsön kérelmezésével kapcsolatban.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy míg az egyik bank esetében akár 18 éves ügyfél is kérelmezheti a hitel ezen fajtáját (aki, amennyiben nem rendelkezik saját keresettel kezest, vagyis adóstársat szükséges magával vigyen a megbeszélésre), addig egy másik financiális szolgáltató 23, 25 éves alapkorhatárt követel meg a hiteladás lebonyolításához.
A jövedelem vonatkozásában is változó az kritériumlista, hiszen míg akad bank, amely minimálbér esetén is áll a kliens rendelkezésére hitelügyileg, úgy máshol csak ennél magasabb jövedelem-felmutatás kázusában kaphatja meg a kívánt összeget.
A hitelmulasztásról az ügyvezető a Központi Hitelinformációs Rendszerből informálódik. Ennek fennállása esetében, nem valószínű, hogy élhetünk a személyi kölcsön opciójával.
Kölcsön-profilok
Néhány évtizede még eleink nem hallottak a személyi kölcsön ma elterjedt alternatívájáról, ám olyan intézkedéseket vetettek be az ügyben, hogy azzal mindenki jól járt. Ilyen példa gyanánt a kaláka intézménye, ahol a segít-visszasegít aspektus hosszú ideig bevált módszerként funkcionált.
Ezenfelül számos hiedelem keringett lakosság-szerte, így példaképpen, ha a házban újszülött volt, akkor annak megkereszteléséig sem nem adtak, sem nem fogadtak kölcsönt a rokonoktól, szomszédoktól, hiszen ebben a gesztusban rontást véltek felfedezni, vagy úgy tartották, hogy ez esetben a gyermektől elszáll a boldogság, és a szerencse nemkülönben.
Abban az esetben, amikor az emberi élet egyik legjelesebb fordulójához érkezett egy család, nevezetesen a lakodalomhoz: Ilyenkor a legszegényebb ember is kitesz magáért (olvashatjuk Gönczi Ferencz A muraközi nép lakodalmi szokásai c. könyvének 321.oldalán).
Ugyanitt olvashatjuk a következőket: Ha pénze nincs, kölcsön vesz, de annak nem teszi ki magát, hogy később valaki lenézőleg emlékezzék meg a lakodalomról.
A hitel modern arca
Nem nóvum az a kijelentés, mely szerint a XXI. század embere már csak ritka esetekben szorítkozik arra, hogy barátaitól, rokonaitól kérjen kölcsönt. Egyfajta halovány, törékeny szégyenérzet társul ehhez, hiszen nem szívesen szolgál hírrel az egyéni szférára szorult anyagi helyzetről külső füleknek.
Ebből kifolyólag gyakrabban folyamodik személyi kölcsön felvételéhez átmeneti financiális nehézségei helyrehozására, vagy felgyűlt adósságai rendezése érdekében.
Mindenképpen fontos megfogadnunk a bölcs tanácsokat a hitelek ügyében, hogy a lépések megtétele után ne bukkanjanak fel ezzel kapcsolatos nyomasztó érzések.
Ahogy Honoré Balzac megjegyezte egy helyen: Kiegyenlített számla a jó barátság alapja. Elmés gondolat, nem igaz?