2010. szeptember 02., csütörtök Rebeka, Dorina napja
Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma
english

Vidékfejlesztési Minisztérium

149/2009. (XI. 6.) FVM rendelet

a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a vidéki örökség védelméhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
A támogatás célja
1. § A támogatás célja a cukorgyárak bezárásával érintett településeken a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, a településkép és a környezet állapotának javítása, az épített, a természeti és kulturális örökség, valamint a helyi identitás megőrzése, megújítása.
Értelmező rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában
1. nonprofit szervezet:
a) társadalmi szervezet - a biztosító egyesület, a politikai párt, a munkáltatói és a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet kivételével -,
b) alapítvány,
c) közalapítvány,
d) nonprofit gazdasági társaság,
e) közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezet,
amelyet a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény szerint közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú szervezetként nyilvántartásba vettek, továbbá az egyesülési jogról szóló törvény alapján létrehozott egyesület,
2. egyházi jogi személy: a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény szerint nyilvántartásba vett egyház, az egyház vallásos célra létesülő önálló szervezete, az egyházak által létrehozott szövetség, továbbá - ha az egyház alapszabálya így rendelkezik - az egyház önálló képviseleti szervvel rendelkező szervezeti egysége (szervezete, intézménye, egyházközsége stb.),
3. kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: a 3. melléklet szerinti fejlesztés,
4. ügyfél: a 4. melléklet szerinti településen működő települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, olyan önkormányzati társulás, többcélú kistérségi társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett - 4. melléklet szerinti - település a tagja, továbbá a nonprofit szervezet vagy az egyházi jogi személy,
5. építmény: építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított, - rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül - minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre; az építményhez tartoznak annak rendeltetésszerű és biztonságos használatához, működéséhez, működtetéséhez szükséges alapvető műszaki és technológiai berendezések is (az építmény az épület és műtárgy gyűjtőfogalma),
6. épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeletetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából,
7. helyi védelem alatt álló építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdése alapján önkormányzati rendelettel védetté nyilvánított építészeti örökség,
8. országos védelem alatt álló építmény: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § 8. és 10. pontja szerinti kulturális örökség,
9. tematikus út: egy közös témához kapcsolódó, különböző helyszínen található látványosságok, turisztikai szolgáltatások, programok összekapcsolását biztosító út,
10. használati térelem: kilátó, pad, asztal, hulladékgyűjtő és -tároló, esőbeálló, kültéri kemence, egyéb kültéri bútorok, kerítés, tanösvény, túraútvonal és tematikus útvonal berendezési, felszerelési tárgyai, térvilágító elemek,
11. telek zöldfelülete: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 92. pontjában ekként meghatározott fogalom,
12. önkormányzati bérlakás: az ingatlan-nyilvántartásban lakásként bejegyzett, önkormányzat tulajdonában lévő lakóépület,
13. hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. melléklete által meghatározott leghátrányosabb helyzetű kistérség, valamint a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete által meghatározott település,
14. beruházás befejezése: a beruházással megvalósított létesítmény üzembe helyezésének időpontja,
15. teljes akadálymentesítés: ha az építmény mindenki számára önállóan, biztonságosan és kényelmesen, korlátozás nélkül használható,
16. részleges akadálymentesítés: ha a meglévő építmény, építményrész utólagos akadálymentessé történő átalakítása kisebb területre, építményrészre terjed ki, mint az az építmény rendeltetése alapján elvárható volna, vagy az építmény egyes részletei nem felelnek meg az akadálymentesség követelményéhez előírt méreteknek, szabályoknak, az építményben lévő szolgáltatások azonban így is hozzáférhetőek mindenki számára,
17. önkormányzati társulás: a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás,
18. többcélú kistérségi társulás: a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény szerint létrejött társulás,
19. kastély: az ingatlan-nyilvántartásban kastély megnevezéssel nyilvántartott ingatlan,
20. vár: az ingatlan-nyilvántartásban vár megnevezéssel nyilvántartott ingatlan.
(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakat a Nemzeti Diverzifikációs Program társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 144/2009. (XI. 6.) FVM rendelet (a továbbiakban: NDP Vhr.) 3. §-a szerint kell értelmezni.
A támogatott célterületek, a támogatás jellege
3. § (1) E rendelet alapján a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. február 20-i 320/2006/EK tanácsi rendelet 6. cikkében meghatározott diverzifikációs intézkedések megvalósítására vehető igénybe támogatás az alábbi célterületeken:
a) helyi vagy országos védelem alatt álló építmény
aa) külső felújítása,
ab) rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén az érintett épület vagy épületrész belső felújítása, korszerűsítése,
ac) rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén az épület közvetlen megközelítését szolgáló gyalogutak kialakítása,
ad) rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén parkoló kialakítása,
ae) kapcsolódó zöldfelületeinek rendezése, létrehozása, felújítása,
af) kapcsolódó kerítésének kialakítása, felújítása;
b) a természeti és a történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítása, kialakítása, ezen belül
ba) természeti és történelmi látnivalók bemutatását elősegítő, már meglévő útvonal mentén új pihenőhelyek létesítése, meglévők felújítása,
bb) természeti és történelmi látnivalók közvetlen környezetének rehabilitációja;
c) az a) és b) pontban meghatározott építményekkel és látnivalókkal összefüggésben helyi identitás fejlesztését és megőrzését, környezeti tudatosságot elősegítő intézkedések megvalósítása érdekében
ca) tanösvény, tematikus út, túraútvonalak kialakítása,
cb) tájékoztató kiadványok készítése a helyi természeti és történelmi értékekről, a környezet védelméről,
cc) helyi természeti, történelmi és kulturális értékekről, környezet védelméről táblák készítése és elhelyezése.
(2) Támogatás nem vehető igénybe
a) önálló települési alapinfrastruktúra-fejlesztésre, így különösen gázhálózat, elektromos hálózat, ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, csapadékvíz-elvezető rendszer, tűzi-víz vezetékek, tűzi-víz tárolók, utak, járdák, vasutak, átereszek, vízi létesítmények, hulladékgyűjtés kivételével hulladékkezelő, egyedi szennyvízelhelyezés, hírközlési, informatikai hálózat fejlesztésére,
b) az ingatlan azon belső részének felújítására, átalakítására, illetve ezen ingatlanokban található eszközök beszerzésére, amely a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott, az önkormányzat által kötelezően ellátandó közoktatási, egészségügyi és szociális feladatok, valamint közigazgatási funkciók ellátására szolgál,
c) lakóépület belső részének felújítására, korszerűsítésére,
d) kastély felújítására, korszerűsítésére,
e) vár felújítására, korszerűsítésére,
f) kizárólag gazdasági funkciót ellátó épületek belső részének felújítására, korszerűsítésére,
g) lakóépület, valamint kastély, vár kertjének, parkjának fejlesztésére,
h) az Integrált Közösségi és Szolgáltatói Tér címmel rendelkező épületen megvalósuló fejlesztésre,
i) hordalékok takarítására (mederkotrás, -tisztítás, iszaptalanítás),
j) élő állat vásárlására,
k) önkormányzati bérlakás felújítására, korszerűsítésére.
A támogatás igénybevételének feltételei
4. § (1) Támogatás igénybevételére azon ügyfél jogosult, amely megfelel az NDP Vhr. 7. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.
(2) Ha a fejlesztéssel érintett építmény nem az ügyfél tulajdonában van, akkor a támogatás igénybevételének feltétele a beruházást megvalósító ügyfél és az ingatlan tulajdonosa között a beruházás megvalósításáról szóló megállapodás megkötése, amely igazolja, hogy az ügyfél jogosult a beruházást megvalósítani, és az ingatlanon az ingatlan tulajdonosa az üzemeltetési kötelezettség lejártáig az egységes arculatot meghatározó elemeken változtatásokat nem végez.
(3) A 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott célterület alapján megvalósuló fejlesztés vonatkozásában az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a beruházás tárgya a fenntarthatóságának biztosítása érdekében és az üzemeltetési kötelezettség fenntartása mellett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) előzetes hozzájárulása esetén bérbe adható.
(4) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség végéig
a) a 3. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott célterületre irányuló beruházás megvalósítása esetén biztosítani a fejlesztés eredményének legalább heti 3 napon való látogathatóságát,
b) a 3. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott célterületre irányuló beruházás megvalósítása esetén biztosítani az építmény legalább heti öt napon való rendszeres látogathatóságát.
(5) Kizárólag a 4. melléklet szerinti településen megvalósuló fejlesztésre nyújtható támogatás.
(6) Ha az ügyfél nonprofit szervezet vagy egyházi jogi személy, legkésőbb a hiánypótlás benyújtásakor a művelet megvalósulási helye szerinti településen székhellyel vagy telephellyel kell rendelkeznie. Ha a művelet több települést is érint, az ügyfélnek valamennyi településen székhellyel vagy telephellyel kell rendelkeznie.
A támogatás mértéke, elszámolható kiadások
5. § (1) Ha az ügyfél által megvalósítandó fejlesztés a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá esik, akkor a támogatás mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.
(2) Ha a támogatás mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, akkor a támogatás ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.
(3) Ha a támogatás nem minősül mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak, akkor a támogatás ügyfelenként nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.
(4) A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100%-a.
(5) Ha az ingatlan tulajdonosa természetes személy, a (4) bekezdéstől eltérően az ingatlant érintő fejlesztésre vonatkozóan a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 70%-a. Az ügyfélen kívül - a magyar állam és a megyei önkormányzat kivételével - az egyéb jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság tulajdonában lévő ingatlanon végrehajtott fejlesztés nem támogatható.
(6) A jóváhagyott elszámolható kiadások összege nem haladhatja meg
a) az építési normagyűjteményben beazonosítható tételekre az építési normagyűjtemény szerinti referenciaárat,
b) ha az a) pont szerint a referenciaár nem állapítható meg, akkor az NDP Vhr. 8. § (1) bekezdés h) pontja alapján benyújtott és kiválasztott ajánlat értékét.
(7) E rendelet alapján elszámolható kiadásnak minősül
a) a 2. mellékletben meghatározott kiadás,
b) az NDP Vhr. 22. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások.
A támogatási kérelem benyújtása
6. § A támogatási kérelemhez mellékelni kell - az NDP Vhr.-ben meghatározottakon túl -
a) az értékelési szempontokhoz az 1. mellékletben meghatározott értékelési szempontokat alátámasztó igazolásokat, dokumentumokat,
b) ha az ügyfél települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, illetve többcélú kistérségi társulás, az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy az érintett társulási tanácsnak a beruházás megvalósításáról szóló határozata kivonatát,
c) ha az ügyfél nonprofit szervezet, a bejegyzést igazoló okirat hiteles másolatát,
d) ha az ügyfél egyházi jogi személy, a felettes egyházi szerv vagy az egyházi főhatóság által kiadott, az egyházi jogi személy minőséget tanúsító okiratról szóló igazolást,
e) az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatvány szerinti működtetési és fenntarthatósági tervet,
f) a 4. § (2) bekezdése szerinti, teljes bizonyító erejű okiratba foglalt megállapodást,
g) ha a támogatás mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló nyilatkozatot.
A támogatásra vonatkozó speciális jogkövetkezmények
7. § Ha a 4. § (4) bekezdés b) pontjában megjelölt látogathatósági kötelezettséget az ügyfél nem teljesíti, akkor az ügyfél a nem teljesített napok után naponként 10 000 forint visszafizetésére kötelezett.
Záró rendelkezés
8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Az Európai Unió jogának való megfelelés
9. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtását szolgálja:
a) a Tanács 320/2006/EK rendelete (2006. február 20.) a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet módosításáról,
b) a Bizottság 968/2006/EK rendelete (2006. június 27.) a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról szóló 320/2006/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról,
c) a Bizottság 1998/2006/EK rendelete (2006. december 15.) a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról.
 
Csatolt dokumentumok: