2010. szeptember 02., csütörtök Rebeka, Dorina napja
148/2009. (XI. 6.) FVM rendelet
a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
A támogatás célja
1. § A támogatás célja a cukorgyárak bezárásával érintett településeken a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, a munkahelyek megtartása és új munkahelyek létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése az új mikrovállalkozások létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének a támogatása által.
Értelmező rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában
1. mikrovállalkozás: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvényben (a továbbiakban: KKV törvény) ekként meghatározott vállalkozás a KKV törvény 4. §-ában meghatározott partnervállalkozások és kapcsolódó vállalkozások létszámát és árbevételét is figyelembe véve,
2. mezőgazdaságon kívül végzett tevékenység: olyan tevékenység, amely független az ügyfél mezőgazdasági tevékenységétől, a mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó földterülettől és a mezőgazdasági hasznosítású épületeitől,
3. kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: a 2. melléklet 1. pontja szerinti fejlesztés,
4. ügyfél: működő vagy induló mikrovállalkozás, valamint az olyan természetes személy, aki vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóvá válik, és tevékenységét - ha főállású alkalmazottat nem foglalkoztat - főállásban ekként végzi,
5. teljes akadálymentesítés: ha az építmény mindenki számára önállóan, biztonságosan és kényelmesen, korlátozás nélkül használható,
6. részleges akadálymentesítés: ha a meglévő építmény, építményrész utólagos akadálymentessé történő átalakítása kisebb területre, építményrészre terjed ki, mint az az építmény rendeltetése alapján elvárható volna, vagy az építmény egyes részletei nem felelnek meg az akadálymentesség követelményéhez előírt méreteknek, szabályoknak, az építményben lévő szolgáltatások azonban így is hozzáférhetőek mindenki számára,
7. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az a nem induló vállalkozás, amelynek a saját tőkéje veszteség miatt nem éri el a jegyzett tőke felét a kérelem benyújtásakor rendelkezésre álló utolsó beszámolóban, és ezen veszteség több mint egynegyede a megelőző beszámoló óta eltelt időszak alatt keletkezett,
8. beruházás befejezése: a beruházással megvalósított létesítmény üzembe helyezésének időpontja,
9. induló vállalkozás: a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül jegyezték be, továbbá az egyéni vállalkozó, illetve az őstermelő, ha a vállalkozói igazolvány, illetve az őstermelői igazolvány kiadására a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül került sor,
10. épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, rendszeres munkavégzés vagy tárolás céljából.
(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakat a Nemzeti Diverzifikációs Program társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 144/2009. (XI. 6.) FVM rendelet (a továbbiakban: NDP Vhr.) 3. §-a szerint kell értelmezni.
A támogatás tárgya, elszámolható kiadások
3. § (1) E rendelet alapján a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. február 20-i 320/2006/EK tanácsi rendelet 6. cikkében meghatározott diverzifikációs intézkedések megvalósítására támogatás vehető igénybe a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó, a (2) bekezdésben meghatározott, mezőgazdaságon kívül végzett olyan tevékenységre, amely szerepel a mikrovállalkozás bejegyzett vagy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján az állami adóhatósághoz bejelentett tevékenységei között, vagy természetes személy ügyfél esetén az első kifizetési kérelem benyújtásáig felvett tevékenységei között.
(2) E rendelet alapján támogatható tevékenységek, eszközök és elszámolható költségek a következők:
a) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök - a 3. mellékletben szereplő eszközök kivételével - beszerzése,
b) a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez, épületrészhez tartozó építés, épületfelújítás, épületkorszerűsítés, új épület kialakítása,
c) kizárólag a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés,
d) a 2. mellékletben meghatározott minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése,
e) az NDP Vhr. 22. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások.
(3) A (2) bekezdés d)-e) pontjában meghatározott támogatható tevékenység vagy kiadás önállóan nem szerepelhet egy támogatási kérelemben.
(4) Ha a (2) bekezdés b) és c) pontjában foglalt tevékenységek közvetlenül nem csak a gazdasági tevékenységgel érintett épületet vagy épületrészt érintik, akkor az elszámolható kiadásokat alapterület arányosan kell meghatározni.
(5) Nem számolható el kiadásként a 3. mellékletben meghatározott eszközök beszerzésének költsége.
(6) Ha az ügyfél olyan, a 3. mellékletben nem szereplő eszközt kíván beszerezni, amely a gépkatalógusban nem szerepel, a beszerezni kívánt gépnek meg kell felelnie az NDP Vhr. 20. § (1) bekezdés c) és d) pontjában foglalt feltételnek, valamint rendelkeznie kell a magyarországi forgalomba hozatalhoz szükséges engedélyekkel.
(7) Nem igényelhető támogatás élő állat vásárlására.
A támogatás igénybevételének feltételei
4. § (1) Támogatás igénybevételére azon ügyfél jogosult, amely megfelel az NDP Vhr. 7. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.
(2) Nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére nem nyújtható támogatás.
(3) Induló vállalkozás esetében a támogatási kérelem benyújtásától számított harmadik - lezárt - teljes gazdasági évet követően kell vizsgálni, hogy nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül-e a vállalkozás.
(4) Nem vehető igénybe támogatás a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztésekre:
a) 55.10, 55.20 és 55.30 szakágazatba tartozó tevékenység,
b) a B. nemzetgazdasági ágba tartozó tevékenység a 08.92 szakágazatba tartozó tevékenység kivételével,
c) a 47.30 szakágazatba tartozó tevékenység,
d) a 46 ágazatba tartozó tevékenység,
e) a 45.1, 45.3 és 45.4 alágazatba tartozó tevékenység,
f) a K. nemzetgazdasági ágba tartozó tevékenység, valamint a 41 ágazatba tartozó tevékenység és 68 ágazatba tartozó tevékenység,
g) az O és a P nemzetgazdasági ágba tartozó tevékenység a 85.5 alágazatba tartozó tevékenység kivételével,
h) a 02 ágazatba tartozó tevékenység,
i) 52.10 szakágazatba tartozó tevékenység,
j) 77.31 szakágazatba tartozó tevékenység,
k) 03 ágazatba tartozó tevékenység,
l) 11.01 szakágazatba tartozó tevékenység,
m) 11.04 szakágazatba tartozó tevékenység,
n) 49 ágazatba tartozó tevékenység,
o) 50 ágazatba tartozó tevékenység,
p) 51 ágazatba tartozó tevékenység.
(5) Nem nyújtható támogatás olyan fejlesztéshez, amely az Európai Közösséget létrehozó Szerződés I. mellékletében szereplő termékek előállítására, elsődleges feldolgozására vagy turisztikai tevékenységre irányul, valamint amely az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. § 11. pontjában meghatározott érzékeny ágazatokba tartozó tevékenységhez kapcsolódik.
(6) Művelet kizárólag a 4. melléklet szerinti településen valósulhat meg. Az ügyfélnek legkésőbb a hiánypótlás benyújtásakor a művelet megvalósulási helye szerinti településen lakóhellyel, székhellyel vagy telephellyel kell rendelkeznie. Ha a művelet több települést is érint, az ügyfélnek - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - valamennyi településen lakóhellyel, székhellyel vagy telephellyel kell rendelkeznie.
(7) Kizárólag gépberuházást, eszközbeszerzést tartalmazó művelet esetén az ügyfélnek csak a 4. melléklet szerinti egyik településen kell lakóhellyel, székhellyel vagy telephellyel rendelkeznie.
A támogatás mértéke
5. § (1) Az e rendelet alapján megítélt támogatás a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá esik, ezért mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.
(2) A támogatás ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.
(3) A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 60%-a.
(4) A jóváhagyott elszámolható kiadások összege nem haladhatja meg
a) a gépek, berendezések beszerzése esetén a gépkatalógusban szereplő referenciaárat,
b) az építési normagyűjteményben beazonosítható tételek esetén az építési normagyűjtemény szerinti referenciaárat,
c) ha a referenciaár nem állapítható meg, akkor az NDP Vhr. 8. § (1) bekezdés h) pontja alapján benyújtott és kiválasztott ajánlat értékét.
A támogatási kérelem benyújtása
6. § A támogatási kérelemhez mellékelni kell - az NDP Vhr.-ben meghatározottakon túl -
a) az értékelési szempontokhoz az 1. mellékletben meghatározott értékelési szempontokat alátámasztó igazolásokat, dokumentumokat,
b) az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló nyilatkozatot,
c) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatvány szerinti üzleti tervet.
A kifizetési kérelem benyújtása
7. § Az első kifizetési kérelemhez csatolni kell - az NDP Vhr.-ben meghatározottakon túl -
a) induló egyéni vállalkozó ügyfél esetén hatósági igazolást az egyéni vállalkozói igazolvány érvényességéről és az ügyfél egyéni vállalkozói tevékenységi köréről,
b) új gazdasági tevékenység felvétele esetén az adóbejelentkezési lap másolatát.
Záró rendelkezés
8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Az Európai Unió jogának való megfelelés
9. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtását szolgálja:
a) a Tanács 320/2006/EK rendelete (2006. február 20.) a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet módosításáról,
b) a Bizottság 968/2006/EK rendelete (2006. június 27.) a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról szóló 320/2006/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról,
c) a Bizottság 1998/2006/EK rendelete (2006. december 15.) a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról.
Csatolt dokumentumok:
A jogszabály mellékletei (PDF)
2009.11.09. 09:19





