2010. szeptember 02., csütörtök Rebeka, Dorina napja
144/2009. (XI. 6.) FVM rendelet
a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
A rendelet hatálya
1. § (1) E rendelet hatálya a Nemzeti Diverzifikációs Programban (a továbbiakban: NDP) meghatározott céloknak megfelelő, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap finanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételére terjed ki.
(2) E rendelet rendelkezéseit - a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - az NDP alapján nyújtott valamennyi támogatás esetében alkalmazni kell.
2. § E rendelet alapján az alábbi célok megvalósítására vehető igénybe támogatás:
a) mezőgazdasági üzemek korszerűsítése,
b) mezőgazdasági termékek értéknövelése,
c) mikrovállalkozások támogatása,
d) turizmus fejlesztése,
e) vidéki települések fejlesztése,
f) vidéki örökség védelme.
Értelmező rendelkezések
3. § E rendelet alkalmazásában
1. művelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1698/2005/EK tanácsi rendelet) 2. cikk e) pontja szerinti művelet,
2. célterület: a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban meghatározott cél, amelyre a támogatott művelet irányul,
3. művelet megvalósítása: a műveletet alkotó összes tevékenység okirattal (építési beruházás esetén a jogerős használatbavételi engedély, az üzembe helyezés feltételeként külön jogszabály által előírt közokirat vagy magánokirat, egyéb esetben a gazdasági eseményről kiállított, igazoltan teljesített és pénzügyileg is rendezett számviteli bizonylat) igazolt lezárása,
4. beruházási támogatás: olyan támogatás, amely legalább egy, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 9. § a) pontjában meghatározott beruházás - ideértve az immateriális javak beszerzését is - megvalósítására irányul,
5. gépkatalógus: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet alapján közzétett gépkatalógus,
6. élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusa: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet rendelkezései alapján közzétett élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusa,
7. építési normagyűjtemény: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet alapján közzétett építési normagyűjtemény,
8. referenciaár: az elszámolható kiadás legmagasabb összege,
9. hiteles másolat: az okirat kiállítója vagy közjegyző által hitelesített másolat,
10. támogatástartalom: a kedvezményezett számára nyújtott állami támogatás forintban meghatározott támogatási egyenértéke,
11. tevékenység: a művelet önállóan megvalósuló részeleme,
12. átadó: az a mezőgazdasági termelő, akinek a mezőgazdasági üzeme vagy annak egy része átruházásra kerül egy másik mezőgazdasági termelő részére,
13. átvevő: az a mezőgazdasági termelő, akire a mezőgazdasági üzemet vagy annak egy részét átruházzák,
14. mezőgazdasági üzem: mezőgazdasági termelő által mezőgazdasági tevékenység folytatásához használt termelőegységek, így különösen termőföld, állatállomány, gép, épület, berendezés,
15. felújítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságának, valamint üzembiztonságának megtartása érdekében végzett építési tevékenység,
16. kapcsolt vállalkozás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (2) bekezdés 7. pontjában ekként meghatározott fogalom,
17. ügyfél: a támogatási kérelmet, a kifizetési kérelmet, illetve azok módosítására irányuló kérelmet (a továbbiakban együtt: kérelem) benyújtó természetes személy vagy szervezet,
18. jogcím: a 2. §-ban meghatározott célok megvalósításához kapcsolódó támogatások részletes feltételeit megállapító jogszabályban meghirdetett támogatási rendszer,
19. támogatási program: bármely, az Európai Unió társfinanszírozásával vagy nemzeti költségvetésből megvalósuló támogatási rendszer,
20. kedvezményezett térség: ugyanazon cukorgyár bezárásával érintett települések összessége.
A támogatás forrása, jellege
4. § (1) A támogatás forrása a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. február 20-i 320/2006/EK tanácsi rendelet 6. és 7. cikkében meghatározott forrás.
(2) A támogatás vissza nem térítendő támogatás.
(3) Egy művelet kizárólag egy jogcím keretében támogatható. Ugyanarra a műveletre csak egy támogatási programban vehető igénybe támogatás.
(4) Ha az e rendelet szerint benyújtott támogatási kérelem elbírálása során a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) megállapítja, hogy az ügyfél ugyanarra a műveletre vonatkozóan az NDP-n kívül más támogatási program keretein belül támogatásban részesült, vagy támogatási kérelmet, illetve pályázatot nyújtott be, és azt nem vonta vissza az e rendelet szerinti támogatási kérelme benyújtásáig, akkor az MVH az e rendelet szerint benyújtott támogatási kérelmet elutasítja.
A támogatás meghirdetése
5. § A 2. §-ban meghatározott célok megvalósításához kapcsolódó támogatások igénybevételének részletes feltételeit, a támogatások mértékét, valamint az elszámolható kiadások körét a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály határozza meg.
A kérelmek benyújtásának általános feltételei
6. § (1) A kérelmet - az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon - az MVH-nak a művelet megvalósítási helye szerint illetékes kirendeltségéhez, több megvalósítási hely esetén az MVH-nak az ügyfél lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes kirendeltségéhez kell benyújtani.
(2) A kérelemhez idegen nyelven kiállított dokumentum benyújtása esetében az ügyfélnek csatolnia kell a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti szakfordítói vagy tolmácsigazolvánnyal, illetve szakfordító vagy tolmács képesítéssel rendelkező személy által készített magyar nyelvű fordítást is.
A támogatási kérelem benyújtásának általános feltételei
7. § (1) Támogatási kérelmet az az ügyfél nyújthat be, amely
a) eleget tesz az e rendeletben és a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban meghatározott feltételeknek,
b) - ha az ügyfél szervezet - a támogatási kérelem benyújtásakor nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás, adósságrendezés alatt, - ha az ügyfél természetes személy - nem áll a gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt,
c) nem áll a SAPARD Program, az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program, a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, illetve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatásból való kizárás hatálya alatt.
(2) Egy ügyfél egy jogcímre kedvezményezett térségenként egy támogatási kérelmet nyújthat be, amelyben több célterületre is igényelhető támogatás.
(3) Egy támogatási kérelemben több település is szerepelhet megvalósítási helyként, de minden településnek ugyanahhoz a kedvezményezett térséghez kell tartoznia.
(4) A támogatási kérelmet 2009. november 16. és 2009. december 15. között lehet benyújtani.
(5) A támogatási kérelemnek legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
a) a támogatás alapjára vonatkozó adatok,
b) a vállalás mértékének megjelölése, ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban az értékelés szempontjai között jövőbeni vállalás szerepel.
(6) Nem nyújtható támogatás azon ügyfelek részére, akik nem felelnek meg az államháztartásról szóló törvényben szabályozott rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek.
(7) Ha az ügyfél egyéni vállalkozó, a támogatási kérelemhez mellékelnie kell az érvényes egyéni vállalkozói igazolvány hiteles másolatát.
(8) Ha az ügyfél őstermelő, a támogatási kérelemhez mellékelnie kell az érvényes mezőgazdasági őstermelői igazolvány hiteles másolatát.
(9) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben a támogatási alapra vagy a támogatási összegre vonatkozóan nem szolgáltat adatot, ezek vonatkozásában nincs helye hiánypótlásnak.
8. § (1) A támogatási kérelemhez mellékelni kell
a) a beruházással érintett ingatlanra vonatkozó harminc napnál nem régebbi hiteles tulajdonilap-másolatot,
b) ha a beruházás nem saját tulajdonú vagy más személy olyan jogával terhelt ingatlanon valósul meg, amely a beruházás megvalósítását, illetve az üzemeltetési kötelezettség lejártáig annak használatát korlátozza vagy kizárja, azt a teljes bizonyító erejű okiratot, amely igazolja, hogy az ügyfél jogosult a beruházást az okiratban feltüntetett ingatlanon megvalósítani, és az ingatlant az üzemeltetési kötelezettsége lejártáig használni,
c) építési beruházás esetén a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott tervdokumentációt, amely a tervezett építmény jellegétől függően legalább a tervezői helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, továbbá műszaki leírását tartalmazza,
d) a c) pont hatálya alá nem tartozó egyéb beruházás esetén - az önálló, építéssel nem járó gépek, berendezések beszerzésére irányuló beruházások kivételével - műszaki leírást és dokumentációt,
e) a megvalósítás helyére vonatkozó ingatlan-nyilvántartási térkép másolatot,
f) a pénzügyi tervet,
g) a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály szerint üzleti tervet vagy működtetési és fenntarthatósági tervet,
h) legalább két árajánlatot, ha a referenciaár az e rendeletben foglaltak alapján nem állapítható meg,
i) a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabályban meghatározott igazolásokat, dokumentumokat.
(2) Az (1) bekezdés h) pontja esetén a két árajánlatnak hasonló műszaki tartalommal kell rendelkeznie. Az ügyfél köteles megindokolni, hogy a két árajánlat közül miért a magasabb értékű árajánlatot választja. Az árajánlat nem származhat az ügyfél saját tulajdonában lévő vagy kapcsolt vállalkozásától, illetve olyan vállalkozástól, amelyben az ügyfél legalább többségi tulajdoni hányaddal rendelkezik.
(...)
Csatolt dokumentumok:
2009.11.09. 09:02





