2010. szeptember 02., csütörtök Rebeka, Dorina napja
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása ágazati szakmai szervezetek és ágazati érdekképviseletek számára
Benyújtási határidő: 2010. március 10.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: FVM) az ágazati szakmai érdekeket képviselő szervezetek, illetőleg egyesületek hasznos tevékenységét elismerve, a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú mellékletének XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetének 10/2/8 szám alatti jogcímcsoportban lévő „az ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása” előirányzat terhére, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Ámr.) alapján támogatást nyújt ezen szervezetek működéséhez, a tárcafeladatok helyi sajátos körülmények és feltételek közötti lehető leghatékonyabb megvalósulásának elősegítése érdekében, és az alábbi nyílt pályázati felhívást teszi közzé:
1. A pályázati támogatás célja:
Az agrár és vidékfejlesztési szakmai szervezetek és érdekképviseletek működési költségeihez való hozzájárulás a tárcafeladatok sajátos térségi körülmények és feltételek közötti leghatékonyabb megvalósulása érdekében.
2. Támogatás a fenti céllal egyezően az alábbi működési kiadásokra igényelhető:
Költségvetési támogatás igényelhető az alapszabály szerinti működés költségeinek azon hányadához, amelyet a szervezet saját forrásból nem tud fedezni, és amelyek fontos közösségi célok megvalósítását szolgálják, így:
- az irodák, egyesületi helyiségek fenntartási, működési költségeihez,
- tagsággal való kapcsolattartás költségeihez,
- személyi feltételek biztosításához,
- nemzetközi szervezeti tagdíj forintfedezetéhez,
- közgyűlések és más egyesületi összejövetelek rendezési költségeihez,
- weboldal létrehozásához, fenntartásához,
- ágazati szakmai ismeretterjesztő előadások, konferenciák, rendezvények költségeihez,
- az oktatási programok költségeihez,
- ismeretterjesztő kiadványok készítésének költségeihez.
A támogatás vissza nem térítendő.
A támogatás beruházási célra nem igényelhető
3. A pályázók köre:
Pályázatot nyújthatnak be azok az ágazati szakmai szervezetek és ágazati érdekképviseletek amelyek:
- tagságuk önkéntes tevékenységét közérdekű társadalmi célok érdekében szervezik, és
- székhelye Magyarországon van, és
- az egyesülési jogról szóló 1989. év II. törvény alapján bírósági végzéssel igazolt nyilvántartásba vételük 2008. december 31. előtt megtörtént, és
- a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. § alapján írásban nyilatkoznak arról, hogy nem esnek a 6. §-ban foglalt korlátozás alá,
- tevékenységüket az ország területén fejtik ki, és
- hitelesített érvényes alapszabállyal, képviseleti szervvel, nyilvántartott tagsággal rendelkeznek és létrehozásuktól folyamatos tevékenységet folytatnak.
Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
4. Nem pályázhatnak:
- az alapítványok,
- a közalapítványok,
- a köztestületek,
- a közhasznú társaságok,
- az egyházi jogi személyek,
- a pártok,
- a gazdasági társaságok.
5. A pályázattal elnyerhető támogatás mértéke:
Az előirányzaton rendelkezésre álló pénzösszegből e pályázattal meghirdetett támogatásra 100 millió forint használható fel.
Az egy pályázattal elnyerhető támogatás összege 200.000 forinttól 4.000.000 forintig terjedhet.
6. A pályázat tartalmi és formai követelményei:
A pályázat az adatlapból (pályázati felhívás 1. sz. melléklete) és mellékletekből áll.
A pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni:
- 30 napnál nem régebbi igazolást a pályázó bírósági nyilvántartásba vételéről (bírósági végzés vagy kivonat eredetben),
- a képviseletre jogosult személy aláírási címpéldányát eredetben, közjegyző által hitelesítve,
- a pályázó számlavezető pénzintézete 30 napnál nem régebbi igazolását eredetben, a pontos számlaszám megjelölésével a pályázó bankszámlájának vezetéséről,
- a pályázó nyilatkozatát adószámáról, adóazonosító jeléről, társadalombiztosítási azonosító jeléről, társadalombiztosítási folyószámla számáról, statisztikai számjeléről és a szervezet típusáról,
- pályázó nyilatkozatát arról, hogy adó-, illeték-, járulék-, vagy vámtartozása nincs, és a támogatás folyósítója e nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzését kérheti,
- a pályázó hozzájárulását ahhoz, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás kifizetése előtt a köztartozás-mentességét az Ámr. 122. § (4) bekezdése szerint igazolja,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy nem áll végelszámolás alatt, illetve ellene csőd-, felszámolási eljárás, vagy egyéb, megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak megfelel – amennyiben foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében Magyarországon munkavállalót foglalkoztat,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás célja tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ban foglalt korlátozás alá,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázatban foglalt adatok, dokumentációk, információk teljes körűek, valódiak és hitelesek,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban illetve egyidejűleg mikor és hol nyújtott be,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázata pozitív elbírálása esetén főbb adatainak (kedvezményezett megnevezése, támogatás célja, összege, támogatott tevékenység megvalósítási helye, a 2007. évi CLXXXI. Törvény 5.§ (1)-(2) bek. szerinti érintettség) nyilvánosságra hozatalát tudomásul veszi,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a támogatási igény szabályszerűségének és a költségvetésből nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználásának jogszabályban meghatározott szervek, illetve az FVM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya és az illetékes szakfőosztályok általi ellenőrzéshez hozzájárul,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a támogatási szerződés megkötése során a felhívás 11. pontjában részletezett jogosulatlan igénybevétel esetére a támogatás – jegybanki alapkamattal növelt – jogosulatlanul igénybevett összegére a minisztérium számára azonnali beszedési megbízásra vonatkozó felhatalmazó levelet ad. Ezen felhatalmazó levél a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi,
- a pályázó nyilatkozatát annak tudomásulvételéről, lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása esetén a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illet meg, az esedékes támogatások folyósítása felfüggesztésre, illetve visszatartásra kerülnek, kivéve, ha az Áht. 13/A. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint a költségvetésből nyújtott támogatás köztartozás esetén is folyósítható,
- Az előző pontban foglaltak kivételével hozzájárul ahhoz, adószámát vagy adóazonosító jelét az Ámr. 122. § (3) bekezdése szerinti támogatás folyósítója és a Kincstár felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetve a köztartozás bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez, és a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott igénylői, kedvezményezetti adataihoz - azok konstrukciós forrásainak költségvetésbeli elhelyezkedésétől függetlenül - a jogszabályban meghatározott jogosultak, valamint az Ámr. 122. § (3) bekezdése szerinti támogatások folyósítói, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Pénzügyminisztérium és a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati kiírásban szereplő feltételeket és követelményeket tudomásul veszi,
- a pályázó alapszabályát, másolatban.
A pályázatot a fenti sorrend figyelembevételével, célszerűen a mellékelt nyilatkozati űrlap (pályázati felhívás 2. sz. melléklete) igénybevételével kérjük elkészíteni.
7. A pályázat benyújtásának módja, helye és ideje:
- a pályázatot zárt borítékban, kettő példányban, kizárólag postai úton lehet a FVM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához benyújtani (1055 Budapest, Kossuth L. tér 11.),
- a pályázatot egy eredeti példányban, minden oldalt aláírva kell benyújtani (a második példány az eredeti fénymásolata is lehet),
- a pályázati adatlap tartalma nem változtatható meg és nem javítható,
- a pályázat benyújtásának (feladásának) határideje: 2010. március 10.
- hiánypótlásra nincs lehetőség.
8. A pályázat elbírálásának rendje és értékelési szempontok:
- A hibásan, a hiányosan, a nem előírt példányszámban, vagy a határidő után benyújtott, valamint a pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázat további vizsgálat nélkül elutasításra kerül,
- a pályázó valótlan adatszolgáltatást tartalmazó pályázata elutasításra kerül,
- a pályázó pályázata elutasításra kerül, ha a pályázat kiírását megelőző 5 évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a pályázó a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel,
- amennyiben az elmúlt öt évben hasonló támogatást igénybe vevő pályázó nem számolt el, vagy nem megfelelően számolt el, a pályázó pályázata elutasításra kerül,
- bírálatra csak tartalmi és formai szempontból megfelelő pályázat kerülhet,
- az államtitkárra átruházott miniszteri döntési jogosultság alapján a pályázat elbírálására az államtitkár által létrehozott bíráló bizottság tesz javaslatot,
- a pályázat elbírálására 2010. március 31-ig kerül sor,
- a pályázat forráshiány miatt elutasításra kerülhet,
- a pályázó a döntéshozataltól számított 15 napon belül értesítést kap.
- az értékelés szempontjai: a pályázatban bemutatott program megvalósíthatósága, illetve szakmai hitelessége, a szervezet működőképessége, földrajzi működésének területe, a szervezet tevékenységének eredményessége és költségviselési képessége, a szervezet létszáma,
- a minisztérium a pályázatot nem küldi vissza,
- a pályázati kiírás és a nyertes pályázók főbb adatai a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben és az FVM honlapján (www.fvm.hu) közzétételre kerülnek,
- a bíráló bizottság javaslata, és a döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
9. Az elnyert támogatás felhasználásának és kifizetésének rendje:
- az igényelt támogatási összegnél kisebb összeg is nyújtható,
- az elnyert támogatás kizárólag a pályázatban megjelölt célra használható,
- amennyiben a támogatást rendezvények, előadások, konferenciák megtartásához, megrendezéséhez, kiadványok elkészítéséhez használják fel, támogatóként az FVM-t fel kell tüntetni a meghívókon, tájékoztatókon, plakátokon, kiadványokon, illetve az eseményről annak megrendezése előtt legkésőbb 10 nappal az FVM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának értesítést kell küldeni,
- a támogatást elnyert pályázó aláírási címpéldányt benyújtott képviselőjével az FVM az Ámr. 112. § (8) bek. szerinti határidőben támogatási szerződést köt,
- a szerződés tartalmazza a támogatás folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és egyéb feltételeinek részletes szabályozását,
- a támogatás kifizetésének feltétele az, hogy a támogatást elnyert pályázó igazolja azt, hogy az azonnali beszedési megbízás FVM általi érvényesítéséhez a bankszámláját vezető pénzügyi intézménynek felhatalmazó levélben megbízást adott,
- a támogatás folyósítását az FVM Költségvetési és Gazdálkodási Főosztálya végzi,
- a költségvetésből nyújtott támogatás igénybevétele utólagos elszámolás melletti előfinanszírozás,
- a támogatás teljes összege a támogatás kifizetését követően keletkezett költségekre, kiadásokra használható fel. Az ezt tartalmazó és befogadható számla legkésőbbi kiállítási dátuma: 2011. január 15.
- apályázónak nyújtott támogatás más társadalmi szervezetnek tovább nem adható, a működési kiadásokkal összefüggésben más társadalmi szervezet felé történő kifizetésként nem számolható el.
10. Elszámolás a tárgyévben keletkezett működési költségekről, kiadásokról:
- a pályázó az elnyert támogatási összeg szerződésszerű felhasználásáról a felhasználást követően, de legkésőbb 2011. január 15-ig köteles a szerződés mellékletét képező minta szerinti beszámolót, és az elszámolást, a FVM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához egy eredeti példányban megküldeni,
- az elszámolás szöveges részéből és a mellékletekből egyértelműen ki kell tűnnie annak, hogy a támogatás a pályázatban meghirdetett, és vállalt célokra közvetlenül került felhasználásra,
- a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a kapott támogatási összeget más támogatásnál nem számolta el,
- az elszámolásnak célszerűen jogcím szerinti bemutatásban kell tartalmaznia a konkrét és azonosítható felhasználásokat (jogcím és a hozzárendelt pénzeszköz),
- az elszámolni kívánt olyan számlák esetében, amelyeknél a számla kibocsátásának alapja a felek közötti megállapodás, vagy szerződés (bérlet, valamely szolgáltatásra adott megbízás, vállalkozási szerződés stb.) annak írásbeli másolati példányát az elszámolás mellékleteként meg kell küldeni,
- a lehetséges felhasználási jogcímek részben a támogatott feladat tartalomból, részben a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben és az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben rögzített általánosan használatos terminológiák szerint alakíthatók ki,
- a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésének, a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzését, elfogadását a FVM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya az illetékes szakfőosztályok bevonásával végzi.
11. A támogatás rendeltetéstől eltérő felhasználásának következményei:
A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése, a támogatás rendeltetési céltól eltérő felhasználása, a beszámolási és elszámolási kötelezettség nem teljesítése vagy csak részbeni teljesítése esetén, a támogatás teljes, illetve fel nem használt része jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül. Ebben az esetben a támogatást elnyert pályázó a támogatás teljes, illetve fel nem használt – jegybanki alapkamattal növelt – összegét legkésőbb 2011. február 15-ig köteles a minisztérium részére visszafizetni.
12. Elérhetőség:
A pályázattal kapcsolatban a pályázók az alábbi telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást:
FVM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya (1055 Budapest, Kossuth L. tér 11.) 301-4828, 301-4626, 301-44-18, 301-4694
Cstolt dokumentumok:
Plyázati adatlap (RTF)
Nyilatkozat (RTF)
Forrás: FVM - Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
2010.02.08. 10:13





