2010. szeptember 06., hétfő Zakariás napja
Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma
english

Vidékfejlesztési Minisztérium

Főoldal >> Bioenergia >> Szilárd biomassza

Technológiák

Az alábbi oldalon található listával a potenciális érdeklődők, leendő beruházók számára kívánunk segítséget nyújtani a biomassza feldolgozására (pelletálására, brikettálására), tüzelésére, biodízel vagy bioetanol előállításra vonatkozó technológiákról.
 
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az FVM a hivatalos honlapon kívül, a gyártók, forgalmazók oldalaink elhelyezett információkat nem ellenőrzi, ezért azokon elhelyezett tartalomért jogi felelősséget nem vállal! A lista összeállításának egyedüli célja a gazdálkodók és az érdeklődők tájékoztatása. Az egyes forgalmazók szerepeltetése során az FVM jóhiszeműen, a kellő körültekintéssel, a rendelkezésére álló információk birtokában jár el, azt az adott forgalmazó kérése alapján teszi meg, ezért jogvita esetén (pl. kizárólagos disztribútori jog) a felelősség a listára történő jelentkezést kezdeményezőt terheli.
 
 
A gyártók, technológiák felsorolása kategóriák szerint a forgalmazó, vagy terméknév alapján ABC sorrendben történik, az FVM vagy más Kormányzati szerv - piac függetlenül - a lista alapján nem tesz különbséget az egyes technológiák között.
 
A berendezések beszerzése, megvásárlása az FVM-től független piaci szereplők között polgárjogi szerződés tárgyát képezik, azt mindenki saját felelősségére folytatja, de szakmailag javasoljuk egy adott berendezés, technológia, szállító stb. kiválasztása előtt, a referenciák felmérését, a berendezés gyakorlatban történő megtekintését, üzemi tapasztalatok begyűjtését, megszerzését.
 
 
I. Kazánok, tüzeléstechnikai berendezések
II. Pelletálló, birkettáló berendezések, forgalmazók
III. Nyersszesz és bioetanol technológiák
IV. Biodízel technológiák, komplett biodízel üzemet gyártók
V. Biogáz technológiák, hazai kivitelezők
A listákat folyamatosan bővítjük, a listákra történő felkerülés szándékát a gyártók, forgalmazók az alábbi linken jelezhetik.