2010. szeptember 02., csütörtök Rebeka, Dorina napja
Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma
english

Vidékfejlesztési Minisztérium

A "Parlagfűmentes Magyarországért" Tárcaközi Bizottság 2009. évi intézkedési terve

I. Célok
  • A 2008. évtől kezdődően a hosszú távú cél az, hogy a parlagfű pollenkoncentrációja 30db/m3 alá csökkenjen hazánk területén.
  • Már középtávon el kívánjuk érni, hogy a tarlók megfelelő kezelésével szűnjenek meg az aratás utáni egybefüggő parlagfű-mezők a mezőgazdaság által használt területeken, továbbá jelentős javulás legyen a kukorica és a napraforgó táblák vonatkozásában.
  • 2009. év fontos célkitűzése a közmunka programokkal tovább csökkenteni a fokozottan fertőzött kistérségek parlagfű-borítottságát.
  • További fontos cél az állami, valamint az önkormányzati területek parlagfű szennyezettségének jelentős csökkentése, melyet további eszköz pályázat kiírásával segítünk.
  • Meg kell tartani a lakosság körében elért jó eredményeket és az idei esztendőben tovább kell növelni az önkormányzatok aktivitását.
  • Fenn kell tartani a fokozatos növekedést a hatósági intézkedések számában, mind a birságolás, mind a területek ellenőrzése tekintetében.
  • Fontos cél a parlagfű országos pollenkoncentrációjának időjárási viszonyoktól független további mérséklése.
II. 2009. évi feladatok
  1. A "Parlagfűmentes Magyarországért" Tárcaközi Bizottság jogi státuszának visszaállítása (külön forrást nem igényel)
    Határidő: 2009. április 30.
    Felelős: FVM, EüM, KvVM, SZMM, ÖM, OKM, KHEM, PM, NFGM
  2. A 2008. év végén lezárult V. Országos Gyomfelvételezés, két éves eredményeinek részletező feldolgozása és elemzése, következtetések megtétele és közérdeket szolgáló szakmai ajánlások megfogalmazása, valamint széleskörű közzététele.
    A felmérés célja volt a szakhatóságok és külső intézmények, szakértők bevonásával - hogy naprakész, átfogó képet adjon Magyarország gyomviszonyairól, különösen az allergén tüneteket kiváltó fajok területi eloszlásáról, gyakoriságáról, borítottságáról. Mindez a korábbi felvételezésekkel összevetve, statisztikai és térinformatikai feldolgozás segítségével lehetőséget nyújt a mentesítési programok célzott, fokozottan veszélyeztetett területeken való kivitelezésére, tervezésére. Továbbá lehetővé válik az allergén gyomok dominancia-viszonyainak elemzése, a felszaporodás abiotikus és biotikus tényezőinek vizsgálata, a gyomborítottság és a levegő pollentartalma közötti korreláció értékelése kapcsán, hogy a levont szakmai következtetések és javaslatok jelentős segítséget nyújtsanak a földhasználók számára a parlagfű elleni védekezés országos programjában. (forrás: "Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása")
    Határidő: 2009. április 30.
    Felelős: FVM
  3. A tarlók parlagfű elleni országos mentesítésének 2009. évi folytatása és széleskörű kiterjesztése
    A mintegy 2 millió hektárnyi (őszi és tavaszi) kalászos tarlója potenciális életteret nyújt a parlagfű nagymértékű felszaporodására és bizonyítottan felelős az évente augusztusban és szeptemberben megjelenő  erős pollenterhelésért. A 2008. évi tapasztalatok alapján is elmondható, hogy e nagy felületű területek mentesítése kiemelt jelentőségű, és rajtuk a mechanikai, illetve vegyszeres védekezés viszonylag költséghatékony és egyszerű módon elvégezhető. (forrás: "Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: FVM
  4. Országos gazdaképzés (megyénként) a parlagfű elleni védekezés technológiai alternatíváiról, a faj gyombiológiai sajátságairól, a mentesítés jogi hátteréről, valamint a kapcsolódó hatósági intézkedésekről és szankciókról.
    Folyamatos tájékoztatás, oktatás és ismeretterjesztés a földhasználókon túl a társadalom szélesebb, különböző érdekeltségű és korcsoportú rétegei, valamint a parlagfű-mentesítéssel kapcsolatos szakigazgatási eljárásban résztvevők felé. A képzések, tájékoztatók célja, hogy az okszerű mentesítést és a megváltozott jogi környezet kapcsán a jogkövető magatartást - akár szemléletváltással - elősegítse, így hozzájáruljon a vegetációs időszakban a parlagfű okozta allergén hatás és gazdasági kár csökkentéséhez. (forrás: "Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása 2008. évben tervezett forrás alapján")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: FVM
  5. Fokozott szakhatósági ellenőrzés a parlagfű elleni védekezési kötelezettség földhasználói betartására a parlagfű pollen-koncentrációjának távlati célként elérendő 30 db/légm3 határérték alá szorítása érdekében. Továbbra is fenn kell tartani a fokozatos növekedést a hatósági intézkedések számában, a területek ellenőrzése tekintetében. (forrás: "Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: FVM, ÖM
  6. Kiemelt állami kutatási és fejlesztési programok indítása (a nemzetközi tapasztalatok és a 2008. évi kutatói projektek eredményei alapján) a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével a parlagfű terjedésének, felszaporodásának megakadályozása, és a hatékonyabb, rövidtávon is szignifikáns eredményt ígérő mentesítési alternatívák kidolgozására. (forrás: "Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: FVM
  7. Az államilag támogatott K+F programok mellett, azok további kiterjesztésére szakmai, illetve kutatói pályázat kiírása a mezőgazdaság-tudományok terén a parlagfű okozta technológiai, gazdasági és közegészségügyi problémák megoldására. (forrás: "Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása")
    Határidő: 2009. június 30.
    Felelős: FVM
  8. Hatékony kapcsolat megteremtése az egyszerűsített területalapú támogatás feltételeként az 50/2008 (IV.24) FVM rendeletben rögzített parlagfű-mentesség elmulasztásából eredő támogatási szankciók alkalmazása és a védekezési kötelezettséget minden földhasználóra előíró törvényi szabályozás hatósági betartatása között. (külön forrást nem igényel)
    Határidő: folyamatos
    Felelős: FVM
  9. A parlagfű jelentős mértékű európai terjedése, és az áruk cél- és tranzitforgalmával kapcsolatosan folyamatosan fennálló megtelepedési és felszaporodási veszélye (valamint az ebből eredő, többnyire harmadik országok által alkalmazott kereskedelmi korlátozások) elkerülése érdekében nemzetközi fórum szervezése és a közösségi összefogás erősítése az EU Tanács Mezőgazdasági Munkacsoportjának, valamint az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezetnek (EPPO) a közreműködésével. (A 2008. évben a világon első ízben megrendezett I. Nemzetközi Parlagfű Konferencia /Budapest/ tapasztalataira építve). (forrás: "Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása")
    Határidő: 2009. október 31.
    Felelős: FVM
  10. Közmunka programok indítása a környezet rendezésére és ezzel összefüggésben a parlagfű-mentesítésre a városi, illetve kistérségi területekre (A Hortobágy Nemzeti Park, a Velencei tó és környéke parlagfű-mentesítése). Valamint egy-egy nagyon szennyezett terület kijelölése és annak parlagfű-mentesítése. A fenti programok kialakításába be kell vonni az illetékes területfejlesztési tanácsok forrásait, a megvalósításba pedig az érintett kistérségek önkormányzatait. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő: 2009. június 1-től 2009. október 1-ig
    Felelős: SZMM
  11. Kezdeményezni kell a Reginális Koordinációs Bizottságokon keresztül az önkormányzatoknál, vagy a kistérségekben közcélú munkaprogramok indítását, intézkedési tervek kidolgozását a parlagfű-mentesítéssel összefüggő önkormányzati elképzelések támogatása, illetve a regionális szintű koordináció elősegítése érdekében. (külön forrást nem igényel)
    Határidő: 2009. június 30.
    Felelős: ÖM
  12. Természetvédelmi kezelésű területeken végzett gyommentesítés közmunkaprogram keretében. (külön forrást nem igényel)
    Határidő: 2009. október 30.
    Felelős: KvVM
  13. A vonalas infrastrukturális létesítmények (közút, vasút, autópálya, árvízvédelmi és tározó töltések, kisvízfolyások és csatornák partjai) kezelőinek felelősségébe tartozó parlagfűvel fertőzött területeken, különösen a települések környezetében, az átkelési szakaszokon, valamint a kiemelt idegenforgalmi körzetekben évente bővülő parlagfű-mentesítés végzése. (külön forrást nem igényel)
    Határidő: 2009. október 30.
    Felelős: KvVM, KHEM
  14. A KvVM központi, illetve a Felügyelőségeknél működtetett Zöld Pont irodákban parlagfűvel kapcsolatos felvilágosító, információt nyújtó tevékenység folytatása, bejövő panaszok kezelése. (külön forrást nem igényel)
    Határidő: 2009. október 30.
    Felelős: KvVM
  15. Az Aerobiológiai Hálózat működtetése, pollen előrejelzés közzététele május-szeptember hónapokban. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: EüM
  16. Folyamatos, egységes és hatékony kommunikáció, melyben erőteljesebb hangsúlyt kell kapnia a mezőgazdasági munkákhoz kötött mentesítési feladatoknak.
    Ezen belül kommunikációs tájékoztató tevékenység, programok folytatása a kiemelt vegetációs időszakban a parlagfű okozta allergén pollenhatás csökkentéséhez, valamint a közös érdek felismeréséhez szükséges szemléletváltás érdekében. Továbbá kiemelt kommunikáció a védekezési alternatívákról, a parlagfű azonosítását és felszaporodásának meggátlását segítő ismeretekről, a mentesítés jogi hátteréről, a kapcsolódó hatósági intézkedésekről és szankciókról. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: EüM, FVM, KvVM
  17. Civil szervezetek támogatása: A civil szervezetek támogatásának egy része központilag kerülne meghatározásra, másik része helyileg, regionálisan valósul meg. A helyi közösségekben a parlagfű-mentesítésben legaktívabb civil szervezetek pályázhatnak a mentesítéssel közvetlenül összefüggő programjaik támogatására. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő:2009. május 30.
    Felelős: EüM, ÖM, FVM, KvVM
  18. Parlagfű honlap működtetése. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: EüM, FVM
  19. Eszközpályázat kiírása. Az önkormányzatok részéről óriási az igény az eddigi évekhez hasonló eszközpályázat lehetőségére, mely a saját területükön nyújt segítséget a parlagfű-mentesítés megvalósítására. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő: 2009. május 31.
    Felelős: FVM, ÖM
  20. A "Parlagfűmentes Magyarországért" Tárcaközi Bizottság mintájára létrehozott regionális Koordinációs Bizottságok további működtetése, a régiónként felmerülő mentesítési feladatok koordinálása, a helyi együttműködések támogatása. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: ÖM
  21. Iskoláknak szóló vetélkedő folytatása a Sulineten, mely a parlagfű elleni védekezés hatékonyabbá, szélesebb körűvé tételét szolgálja. (forrás: "A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása")
    Határidő: folyamatos
    Felelős: OM