2010. szeptember 02., csütörtök Rebeka, Dorina napja
Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma
english

Vidékfejlesztési Minisztérium

Életjáradék

Az el­ső és a má­so­dik for­du­ló el­bí­rá­lá­sa u­tán már fo­lyó­sít­ják a pénzt, át­la­go­san ha­vi 30 e­zer fo­rin­tot
Tart a "Földért életjáradékot" program. Az első és a második forduló elbírálása után már folyósítják is a pénzt, átlagosan havi mintegy 30 ezer forintot.
 
- Hányan jelentkeztek eddig a "Földért életjáradék" programra?
 
- A harmadik pályázati felhívásra 7200-at meghaladó pályázatot nyújtottak be a magyar állampolgárok. Ez összesen - az előző kettővel együtt - mintegy 25 ezer pályázat, válaszolja Tömör László a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vezetője.
 
- Ezeknek az elbírálása elkezdődött már?
 
- Az első pályázat elbírálása le is zárult, ennek keretében, és az idő közben a végéhez közeledő második felhívásra beérkezett pályázatok elbírálása keretében mintegy tízezer élő életjáradéki szerződése van a magyar államnak, illetve a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek a járadékos állampolgárokkal.
 
- Már a kifizetések is megkezdődtek?
 
- Igen, az életjáradék első és második felhívására beérkezett pályázatoknál a kifizetések folyamatosak, az életjáradék harmadik felhívására benyújtott pályázatokra visszamenőleg 2004 szeptember elsejétől fogják megkapni a járadékot az arra jogosultak.
 
- Többször előfordult már, hogy valamilyen keret elfogyott a minisztériumban. Itt is előadódhat ez az eset?
 
- A magyar állam és a nevében, ez ügyben eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet teljes felelősséget visel annak érdekében, hogy a megkötött szerződések alapján az állampolgárok, illetve a jogosultak az életjáradékot megkapják. Az első és a második alkalommal meghirdetett pályázatok esetében az életjáradék átlag 31 ezer 648 forint volt.
 
- Akiket elutasítottak, azokat miért utasították el?
 
- A legtöbb esetben a beérkezett pályázatok nem feleltek meg a kiírásoknak, vagy céges problémák voltak, vagy hasonló olyan, ami miatt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nem vehette meg a fölajánlott földeket életjáradék ellenében, tehát kizáró okok merültek föl.
 
Balogh Balázs
MR Krónika